Az EuroVelo 6 útvonal egyik legszebb részén, a Dunakanyarban bringázhatunk, először a Duna bal, majd megint a jobb partján.

A komppal Szobra érkezünk, és rögtön a komp kijáratánál kezdődik is a Duna menti kerékpárút. Egészen Verőcéig kerékpárúton haladunk, de ott egy pár km-es szakaszon ki kell menni a főútra, ahol kerékpáros nyom van felfestve. Szob után Zebegényen megyünk át — érdemes betérőt tenni a faluba, amelynek sajátos hangulata és településszerkezete van, vagy akár itt is lehet éjszakázni, mert vannak kerékpárosbarát szálláshelyek. Zebegény után a kanyart vevő Dunát követve érünk Nagymarosra, ahonnan páratlan kilátás nyílik a Duna másik oldalán magasodó Visegrádi-hegységre, és természetesen a fellegvárra. Nagymarosról komppal tudunk átugrani Visegrádra, ha pl. a reneszánsz királyi palotát szeretnénk megnézni. Kisebb falvakon keresztül, de végig a Duna partján kerékpározva érjük el Vácot, ahol megint kompoznunk kell, mert a kerékpárút ugyan a bal parton is folytatódik, és megy egészen Dunakesziig, Dunakeszi után nincs biztonságos kerékpáros összeköttetés Budapestre. A váci komp a Szentendrei-szigetre megy, ahonnan egy hídon át közelítjük meg Tahitótfalut, ahol pár km-t megint főúton kell megtennünk, legyünk nagyon óvatosak. Leányfalutól már biztonságos kerékpárúton haladhatunk Szentendrén át Budapestig.